Zara
mint egy hercegkisasszony
Pest megye
Nem tudunk elfogulatlanok lenni Zarával kapcsolatban. Év elején baleset érte, szegecselni kellett az első lábát. A fájdalmat a box kényszerpihenőt nagy alázattal, szomorúsággal viselte. Sokkal jobb sorsra érdemes Ő, mint ami eddig jutott a számára.
Zara egy végtelenül kedves, melegszívű, barátkozó, igazi szeretetosztó, bújós agár jellegű lányka. Annak ellenére, hogy már néhány csalódáson túl van, jó idegrendszerű kutya. A nagy járművektől még tart, de a legtöbb új dolgot nagyon rövid idő alatt megszokja. Érzékeny lelkű, nagyon képes szeretni azt, aki nyit felé és cserébe végtelenül hűséges és engedelmes. Emellett intelligens, könnyen és szívesen tanul, számára természetes az alkalmazkodás. Kutyákkal békés barátkozó, hangját ritkán lehet hallani. Szeret játszani, emberrel, kutyatársakkal egyaránt. Sokan azt hiszik, az agár jellegű kutyák nagyon aktívak, erről Zara esetében nincs szó, teljesen normál aktivitású, egy-egy séta után képes hosszú órákat elnyúlva heverni vagy aludni.
Zara mindenképpen igényli, hogy a család életében részt vehessen, figyel minden rezdülésre, okos, érzékeny, intelligens ember mellé való mindenképpen, mert szinte beszélni lehet vele.
—-
Zarát egy tüneményes osztrák család fogadta örökbe, olyan, mintha oda született volna.
Amit tudni kell:
Zara adatai
- Nem:
- ivartalanított szuka
- Születési idő (becsült):
- 2014/01/01
- Fajta:
- agár-labrador keverék
- Méret:
- nagy
- Súly (kg):
- Hely:
- Pest megye
- Telefon
- +36 30 311 9701
- Email:
- info@mancsrancs.hu