Monti

null

Montit egy hajléktalantól sikerült beszereznünk. Jó pár héten keresztül figyeltük a párost és minden amellett szólt, hogy Montit menteni kell „gazdájától”. Mindenki megsajnálta a kis kutyát, aki a tűző napon, esőn állt megkötve egész nap és nyilván így megdobta a hajléktalan forgalmát. Többszöri figyelmeztetésünkre a minimumról nem gondoskodott a kutya jóléte érdekében (se kaja, se víz előtte, rövid spárgára kikötve, tiszta bolha, vakarózott egész nap) Oltása természetesen nem volt és végül megszabadítottuk tőle és beígértük, figyelni fogjuk, hogy másik kutyát ne szerezzen.

Monti 8 hónapos kan kutya, aki félős, ugyanakkor szomjazza a szeretetet, bújós, kedves, 1-2 nap alatt már alkalmazkodott a jóhoz. Pórázon kezd sétálni, néha már másik kutyával játszik, lakásban fegyelmezetten viselkedik, úgy tűnik szobatiszta. Egyedül még nem hagytuk, erre vonatkozóan nincs információnk, de nem tűnik rombolósnak, rágósnak. Örül, hogy fedél van a feje felett. A héten ivartalanítódik.

Kinézete a természet játéka, mert nagyon jó kis fazonja van, de fellelhető benne minden fajta: feje kissé bernáthegyis, lábai tacskósak, némi pincsi vonal is fellelhető, de sikerül egy darab. Súly 9-10 kg, 25-26 cm marmagasságú.


Amit tudni kell:


Monti adatai

Nem:
null
Születési idő (becsült):
2010/10/06
Fajta:
Méret:
null
Súly (kg):
Hely:
null
Telefon
Email:
  • Monti

Megjelenés időpontja: 2014. július. 25.