Egon

Örökbefogadás alatt!

Pest megye

EGON ÚR, A BÚSKÉPŰ LOVAG, GAZDÁT KERES.
Korát kissé nehéz megállapítani nem túl rózsás előélete miatt. Valahol 3 és 5 között van, de mi inkább vesszük 5-re. Rettegett az érintéstől, harapott, amikor hozzánk került. Nehéz út volt számára, mire megtanulta, normál esetben az emberi kéz simogatásra való. Egon most már kedves, bújós, emberi társaságot igénylő és kedvelő, ragaszkodó kutyus. Néha még kitér az ember keze elől, de ha ráérez, hogy a finom simi jön, akkor boldogan hagyja. Kutyákkal jól kijön, de nem igényli a társaságukat, nem játszótársuk. Pórázon szépen megy, lassabb tempóban, így kényelmesebb ember számára is jó társ. Alap vezényszavakat már ismeri, hallgat rájuk, könnyen behívható. Egy rendkívül nyugodt kutyus, lakásban nem ugat, szépen elvan. Jelenleg kedvenc időtöltése a gazdi ölében ücsörgés, vagy szorosan mellette a nyugágyon(ágyon😜) való heverészés. Nem az az agár energiájú kutyus, az tuti. A félénksége és bizalmatlansága első időben új környezetben látszik, de kis segítséggel gyorsan képes bizalommá alakítani.

Egon gyönyörűen kinyilt a gazdik mellett, élvezi az életet, nem szorong és fiatalodik, szépül.


Amit tudni kell:

Ha érdeklődnél egy kutyánk iránt, kérjük olvasd el az örökbe fogadás menetét https://mancsrancs.hu/orokbe-fogadas/ Töltsd ki az ott található bemutatkozó kérdőívet és küld el az email címünkre. Köszönjük.

Egon adatai

Nem:
ivartalanított kan
Születési idő (becsült):
2015/06/30
Fajta:
tacskó keverék
Méret:
kicsi
Súly (kg):
Hely:
Pest megye
Telefon
+36 20 500 9701 vagy +36 30 311 9701
Email:
info@mancsrancs.hu