Dorci
Örökbefogadás alatt!
Elütött
Pest megye
Dorcit 2015.január első napjaiban találtuk egy kocsi alatt fekve, mozdulni nem tudott, csak hátborzongatóan nyávogott. Éreztük, hogy valami nagy baj lehet vele. Ez be is bizonyosodott hamarosan : medencetörés
Megműtötték, két hétig kórházban volt, minden nap bejártunk hozzá, hogy ne érezze magát elhagyva. Két hét után ideiglenes befogadóhoz került, ott gyógyult szépen és most már gazdát keresünk neki.
Dorci „beszélgetős“ cica. „Mondja“, ha éhes, ha azt akarja hogy megsimogassák, reggel is kedvesen közli, Ő már felébredt. Neki rengeteg szeretetre van szüksége. Folyamatosan keresi az emberi közelségét, de csak akkor amikor már megbarátkozott és megszerette azt akivel él. Alomra jár, lakásban nem rombol, élvezi a lakás nyújtotta kényelmet.
Mindenképpen lakás cica, mert a szabadban veszélynek lenne kitéve. Örökbe fogadás után időt kell neki hagyni, hagy ismerkedjen a környezettel, a családban élő emberekkel a saját üteme szerint. Az megnyugtatja. Nemsokára a gazda lábánál fog ülni, kedvesen felnézni rá és szemeivel „mondani fogja“: szeretlek!
—–
Dorcit egy bécsi család fogadta örökbe.
Amit tudni kell:
Dorci adatai
- Nem:
- ivartalanított nőstény
- Születési idő (becsült):
- Fajta:
- teknőc cica
- Méret:
- normál
- Súly (kg):
- Hely:
- Pest megye
- Telefon
- +36 30 311 9701
- Email: