Szomorú, mert Ő nem kivert kutya volt,

hanem gazdás. Legalábbis úgy tűnt. Valójában még az utcán is jobban érezte magát, mint otthon. Többedmagával lakott egy udvaron, pechére szuka kutyának született. Természetesen nem ivartalanították, így a párzási ösztön működött egy évben kétszer, a kanok már az első tüzelésekor megtalálták. Két egymás utáni tüzelésnél megszült, amiért haragudtak rá, őt okolták.

A kicsiket „el is intézték” rögtön az elején. Betti anyasága megtört és Ő maga is. Harmadszorra volt már esze, működött az ösztön és olyan helyre szült, rejtette kicsinyeit, ahová ember nem tudott bemászni. Persze állandóan éhes volt, az utcát rótta, kunyerált, de most már nem csak magának. Valaki látta, hogy sovány, szoptat, megnézte hova megy „haza” és értesített minket.

Nagyon nehezen lehetett befogni. Látszott, hogy ember okozott már számára fájdalmat. Gyönyörűen, nyugodt körülmények között felnevelte kölykeit, de közeledésünkre a riadt, kétségbeesett tekintete mindig belénk nyilallt. A kölykei mind szuper családokhoz kerültek.

Mivel extra félős, emberi érintésre ijedten összerázkódik, nem lesz rövid menet riadt tekintetét önfeledten boldogra cserélni, de mindent megteszünk. Egy hónap alatt is már óriási a változás, már tűri a kontaktust. Persze még minden idegen ingertől megugrik, kiszaladna a világból, de dolgozunk ezen is.