Árva Matyi

Szeret és hízeleg...

Pest megye

Árva Matyi nem véletlenül kapta “vezetéknevét”. Nagy boldogságban élt gazdáival, mindig nevetett kis pofácskája, de egyszer csak a Sors közbeszólt és egy éven belül meghalt a házaspár mind a két tagja, akinek Matyi volt a mindenük. Szegény Matyi nem érti, mi történt? Mit tett rosszul, hogy egyedül marad, csak kutyák veszik körül, de abból sok.

Matyi lakásban is kulturáltan viselkedik, szobatiszta. Szeret nagyon sétálni, de nem igényel hosszú sétákat, gyakorlatilag mindent szeret, csak a gazdija mellette legyen. Igazi társ. Ha kell vigasztal, ha kell “meghallgat”. Imád a gazdival TV-t nézni, olvasni, számítógépezni, gyakorlatilag mindent, mi emberi közelséget jelent.
Egyedüli gyengéje, hogy retteg a vihar alatt (tüzijáték, petárdázás), ezért mindenképpen ilyenkor el kell zárni egy szűkebb helyre (nálunk egy nálánál kisebb boxba megy be magától) és akkor biztonságban érzi magát.
Nagyon tud ragaszkodni ez a kis állat és SZERETNI, HÍZELEGNI! Ne fosszátok meg magatokat ettől! Ez nagy kincs!
Szomorú Matyinak csak annyi a vágya, hogy valakihez tartozhasson, aki soha többé nem engedi, hogy bármi rossz történhessen vele és Matyi akkor ismét nevetőssé válik.


 

Zirka 7 Jahre alter kastrierter Mischlingsrüde, der nach dem Tod seiner Besitzer allein zurückgeblieben ist.
Mathi wurde von uns vor zirka 2 Jahren aus der Tötung gerettet und fand dann eine liebvolle Familie, die ihn adoptierte. Er hatte es dort ausgesprochen gut, leider sind seine Besitzer infolge eines tragischen Unfalls gestorben und Mathi sucht jetzt eine neue Familie
Mathi ist ein ganz besonderer Hund, ein wirkliches Unikum. Er ist ein sehr sensibler und liebenswürdiger Hund, sehr brav und freundlich. Er ist ein kluger und gehorsamer Hund, der sehr genügsam ist. Er ist mit einem Körbchen im Haus, in das er sich zurückziehen kann, wenn man gerade keine Zeit hat, sich mit ihm zu beschäftigen, zufrieden. Sein Bewegungsdrang ist nicht zu ausgeprägt, er geht natürlich gern spazieren und begleitet sein Herrchen auf Ausflüge, braucht aber nicht jeden Tag ein stundenlanges Laufprogramm. Mathi wäre auch eher ein Wohnungshund, ein Garten ist für ihn nicht so wichtig. Der Rüde fürchtet sich sehr vor lauten Geräuschen, bei Gewittern und Feuerwerken hat er furchtbare Angst und zieht sich dann in eine geschützte Ecke im Haus zurück um dort Schutz zu suchen. Mathi ist freundlich zu Kleinkindern, mit Hündinnen kommt er gut aus, im Allgemeinen auch mit Rüden, aber auf seinem eigenen Gebiet sieht er fremde Rüden nicht so gern. Er ist katzenfreundlich. Mathi verhält sich unter Aufsicht in der Wohnung brav und ruhig, er kann für kurze Zeiträume allein gelassen werden, freut sich aber nicht darüber, dass man ihn allein lässt und begrüßt das zurückkommende Familienmitglied mit überschwenglicher Freude. Mathi ist stubenrein, in der Eingewöhnungszeit können allerdings Unfälle passieren.
Mathi wäre ideal für Personen, die schon über Erfahrung in der Hundehaltung vefügen, viel zu Hause sind, ideal für Menschen mittleren oder fortgeschrittenen Alters.
Größe:55cm
Gewicht:18-20kg


Amit tudni kell:

Ha Ön és családja szeretne a képen látható kutyusnak otthont adni, kérjük írjon egy bemutatkozó levelet email címünkre. Az email tárgy mezőjébe írja be a kutya nevét. Kérdéseivel hívja a telefonszámok egyikét.

Árva Matyi adatai

Nem:
ivartalanított kan
Születési idő (becsült):
Fajta:
keverék
Méret:
közepes
Hely:
Pest megye
Telefon
+36 30 311 9701 vagy +36 20 591 1528
Email:
info@mancsrancs.hu
  • Árva Matyi
  • Árva Matyi
  • Árva Matyi
  • Árva Matyi

Módosítás dátuma: 2020. december. 11.