Alapítványunknak a 2005-ös év volt az első teljes működési éve. Az év folyamán 86 kutyának és 11 cicának sikerült gazdát találnunk.


Természetesen lényegesnek tartjuk az örökbeadott állatok számát megemlíteni, de úgy gondoljuk munkánkat nemcsak ez a szám minősíti. Sikerült szinte minden gazdával –három kivételével- folyamatos kapcsolatot kiépítenünk. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen munkánk az örökbeadással nem ér véget. Rendszeresen ellenőrizzük kutyáinkat az új környezetben, ha valami probléma felmerül, a gazdákkal közösen próbálunk megoldást találni. A folyamatos kapcsolattartás a gazdákkal azért is szükséges, mert sok kutyust (32-öt) kölyökként adtunk örökbe, így amikor a szuka kutyusok ivartalanítása esedékessé válik, segítséget, tanácsot tudunk nyújtani.

A kölyökkutyákat többszörösen féregtelenítve, minimum két oltás után adjuk csak örökbe.

A felnőtt szuka kutyákat mind ivartalaníttatjuk és sokszor a kanoknál is elvégeztetjük a műtétet.

Segítséget nyújtunk a hozzánk fordulóknak, akik kutyust találnak és nem tudnak vele mit kezdeni. Bár nincs menhelyünk és az elhelyezési lehetőségeink egyre szűkebbek, nem egy „nincs helyünk” –választ adunk, hanem megpróbálunk segíteni, elmondjuk milyen lehetőségei vannak a gazdi keresésnek, mi mit tudunk vállalni. Közösen 2005-ben –úgy, hogy nem nálunk volt elhelyezve az állat-, 26 rászorult eben és 9 cicán tudtunk segíteni. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy aki észrevesz egy segítségre szoruló állatot, lehajol hozzá, az ne maradjon egyedül a problémával, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a segítségére legyünk. Azt azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy sajnos ma Magyarországon fő állású állatvédő igen kevés van, a segítők zöme munka, család mellett, szabadidejében próbál a jelenleg kialakult kóbor kutya helyzeten javítani és ez –mint oly sok minden-, egyedül nem megy. Szükség van a lakosság segítségére, együttműködésére, megértésére.

Komoly felvilágosító munkát folytatunk –az állatorvos segítségét is kérve- az ivartalanítás szükségességéről a szuka kutyáknál, mivel sokan még mindig abban a tévhitben élnek,hogy szuka kutyájuknak egy almot szülnie kell és csak azután lehet ivartalanítani. Ezekből az almokból sokszor két-három kölyökkutya is kikerülhet az utcára, mert nem bírják sokáig tartani, egészségügyi ellátását (féregtelenítés, kölyökkorban szükséges oltás) nem tudják fedezni. Ilyen esetben természetesen segítséget nyújtunk a lehetőségeinkhez mérten, de ennek feltétele, hogy a mama kutya a kölykök szoptatása után átessen az ivartalanításon.

Az egyik helyi lapban havonta cikket írunk aktuális állattartási témákkal kapcsolatban (pl. Hogy készüljünk a télre? Védekezés a kullancsok ellen. Ivartalanítás fontossága. A kutya háziasításának folyamata. Mit tegyünk, ha kutyánk elveszik? Kutya és/vagy kert? stb.)

A már örökbeadott kutyáinkból válogatva kiadtunk egy asztali naptárat,melynek segítségével az év végen indított sikeres adomány-gyűjtési akciónk lehetőséget teremtett, hogy a 2006-os évet is elindíthassuk, hiszen még nem gyűjthetjük csak 2007-től az 1%-os támogatásokat.

Mindent összevetve sikeresnek tartjuk a tavalyi működésünket, de néhány szóval megemlítjük kudarcainkat is:

A legnagyobb gondunk még mindig az, hogy nem tudtuk felépíteni a kutya-gondozó parkot, mert az ehhez szükséges telket nem tudtuk megszerezni. Ez nagymértékben megnehezíti a munkánkat. Egyre nehezebb ideiglenes befogadót is találnunk, aki az örökbeadásig menedéket ad egy-egy rászorult állatnak.

Mindenképpen kudarcként éljük meg, hogy a „cica-problémával” nem tudtunk elegetfoglalkozni. Egyrészt nincs hova elhelyezni őket ideiglenesen sem, másrészt a befogásuk a közterületeken rendkívül nehéz, időigényes. Természetesen lehetőségeinkhez képest néhányon segítettünk (balesetes, beteg), de széleskörű ivartalanítást nem tudtunk kivitelezni.

Bár nem tekinthető a mi munkánk kudarcának, de mindenképpen így éljük meg, hogy Magyarországon a hontalan kutyák száma évről-évre rohamosan nő és az állam ez ellen nem tesz semmit.

Ezért kérnénk olyan magánemberek, vállalkozók támogatását, akik anyagi áldozatot is hoznának annak érdekében, hogy hazánkban az árva kutyák sorsa ne sintértelepi szinten kerüljön „megoldásra”, mert ez ránk, emberekre nézve szégyen. 

 

A bizalommal, önzetlen szeretettel az állatok esetében sem illik visszaélni!

(Ovidius)