AMIKOR FELESLEGESSÉ VÁLT, KIDOBTÁK A SZEMÉTBE

Ide dobták ki Lupint

Nem szoktuk

a honlapon szerepeltetni, kit honnan mentünk, nem írunk történeteket az előzményekről, inkább a jövőre összpontosítunk, de most kivételt teszünk, mert nagyon felháborított minket egy ember szívtelensége.

2018.július 23-án kora délután hívást kaptunk, hogy egy kutya Biatorbágy-Szarvashegy szemétlerakójánál van és reggel óta egyre erőtlenebb hangon sír. A helyszínre érve belénk ivódott a látvány és a borzalmas hang. Egy kutya feküdt a szemeteszsákok között tele beköpve léggyel, hemzsegtek a nyüvek rajta, már mozogni nem tudott, csak kétségbeesetten sírni.

Azonnal bevittük

a Viavet Állatgyógyászati Központba, ahol szintén megdöbbentek, pedig már találkoztak pár hasonló esettel. Ránézésre nem lehetett megállapítani, mi a baj. Kapott nyugtatót és elkezdődött a „feltérképezés”, amihez muszáj volt nyűves, loncsos bundájától megszabadítani. Borzalmas gusztustalan volt ahogy a nyűvek ellepték, komoly fegyelmezettség kellett, hogy az ember leküzdve hányingerét, ne rohanjon ki, de minél előbb a végére akartak jutni a lányok, így bár öklendezve, de megszabadították a kutyát a bundájától. Lekezelték sebeit, egyenként kiszedegették a nyűveket, lefürdették és ott feküdt egy fáradt, de megkönnyebbült csont és bőr kutyus. Közben persze folyt az infúzió, hiszen ki volt száradva a tűző napon eltöltött, ki tudja mennyi időtől. A kutyus 5 nap múlva elhagyhatta a kórházat, ezidő alatt kapott roborálószert, 2-3 óránként magas tápértékű konzervet. Alaposan átvizsgálva, kiderült, hogy friss sérülése nem volt, „csak” éhezett, ami ledöntötte a lábáról. A röntgen két régi lövedéket mutatott ki a mellkasában, de az nem okozhatott már semmi panaszt.

A kutya a Lupin

nevet kapta a viavetes Lillától, aki a legtöbbet tett érte. Lupin élete 2018.július 23-tól újra kezdődött. Nem engedjük el a mancsát, amíg biztonságot nyújtó, szeretetet, meleg otthont adó gazdit nem találunk a számára. Idős kutyus, de meg kell tudnia, hogy a Földön vannak jó emberek is, akiknek fontos és nem szemétként, hanem érző lényként kezelik.

Sorsának alakulásáról a Facebook oldalunkon folyamatosan hírt adunk.

Közzétette: Rita Grampsch – 2018. július 23., hétfő

DRÁGA PULIKÁNK ELSŐ SÉTÁJA

EHHEZ MIT SZÓLTOK?

Közzétette: Mancs-Rancs Alapítvány – 2018. július 25., szerda