2012 – szöveges beszámoló

2012-ben 90 új kóbor állat (elsősorban kutya) került az alapítványhoz a meglévő 13 mellé. Ebből örökbeadásra került 88 kutya és cica. Ez sajnos elmaradt az elmúlt években örökbe adottak számától és tapasztalatunk szerint ez a jövőre nézve jellemző tendencia lesz. Azonban egy állatvédő szervezet munkájának sikerességét hiba lenne csak az örökbe adások számából megítélni, legalább ennyire fontos a felelős örökbe adás, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy törekszünk a megfelelő tulajdonságú állatot (elsősorban kutyát) a megfelelő gazdával párosítani. Minden kutyát korának megfelelő oltásokkal, chippel látunk el és természetesen ivartalaníttatjuk. A kölyköket csakis ivartalanítási kötelezettséggel adjuk örökbe, amit számon is kérünk. Erre a kóbor kutya utánpótlás csökkentése érdekében nagy szükség van, hiszen ma Magyarországon így is sokkal több a kutya, mint amennyit a társadalom felelősen tartani tud. Minden kutyát személyesen viszünk az új otthonába és tartjuk a gazdákkal továbbra is a kapcsolatot.

A lakosságnak a gazdasági körülmények romlásával egyre nagyobb szüksége van az állatvédők segítségnyújtására. Így a lakossági segítségnyújtások száma jóval magasabb volt az előző évhez képest az alapítvány részéről. Ezek a következőkből tevődnek össze: legtöbb esetben nem kívánt, „besikeredett” almok átvétele, gondozása, gazdához juttatása a megfelelő felkészítés (szocializálás, féreghajtás, oltások beadatása, mikrochipezés) után. Ilyen kérés esetén már csak akkor nyújtunk segítséget, ha a gazda belemegy a mama kutya ivartalanításába. Ezt mindenképpen fontosnak tartjuk, mert ha fél év múlva újra generálódik a probléma, akkor nem oldottunk meg semmit. Így viszont felelős tartásra ösztönözzük a gazdákat. Sok esetben kilakoltatott családok fordultak kutya elhelyezés ügyében hozzánk és akiknek tudtunk, segítettünk. Sajnos új igény is jelentkezett a gazdák részéről: esetenként a tartott kutya orvosi ellátásához vagy táplálásához kérnek támogatást. A legtöbb esetben a kutya már idősebb, nem szokna meg új környezetet, örökbe adhatatlan, így ésszerűbbnek tartjuk az esetenkénti segítségnyújtást, mivel ezeket a kutyákat szeretik, csak a gazdák életkörülményeik megromlottak, nem tudják a pénzbe kerülő ellátást folyamatosan megfelelően biztosítani. Több esetben kutyaházakat „tákolunk” össze és azzal is segítettünk.

Azért egy nagyon pozitív számot is megemlítünk (amire büszkék vagyunk), hogy 2012-ben 359 gazdás kutya és 390 gazdás macska került az alapítvány által meghirdetett akció keretén belül ivartalanításra. Ez a megelőzés, a kóbor állat utánpótlás szempontjából nagyon fontos és szép eredmény. Természetesen a műtétek lebonyolítása sok feladatot ró az alapítvány munkatársaira (kutyák szállítása, cicák csapdázása, műtét utáni hely kialakítása, varratszedésre történő visszavitel, stb.), de megéri, mert ezzel sok tíz/százezer utód megszületését tudtuk megakadályozni és így több esélyt kapnak a menhelyeken sínylődők.

A felvilágosító munka benne van a hétköznapjainkban. Amerre járunk-kelünk, beszélünk emberekkel a felelős állattartásról, arról, hogy a gyakorlatban mitől válik felelős tartóvá, gazdává az ember. Két fontos rendezvényen vettünk részt 2012-ben. Az egyik a Biatorbágyi Városi Napok, amire komolyan felkészülve érkeztünk rengeteg szóróanyaggal (felelős kutya-macskatartás, ivartalanítás szükségességéről), kellékkel (kutya-macskatartó felszerelések). Filmet vetítettünk a kullancs-veszélyről, ivartalanításról és természetesen nem maradhattak el a tevékenységünk főszereplői, a kutyák sem. A megjelenésünk célja volt, hogy előadásainkkal hozzájáruljunk az állattartási kultúra magasabb szintre történő emeléséhez.

A másik rendezvényre a Fővárosi Állat- és Növénykert rendezése keretén belül került sor. Itt gyerekeknek szóló interaktív foglalkozásokkal, játszva próbáltuk felhívni az állat- és környezetvédelem fontosságára a figyelmet. Ide élő állatot bevinni nem lehetett, de állatjelmezbe öltözve sikerült felkelteni a gyerekek érdeklődését és hasznos beszélgetéseket folytattunk a felelősségtudatos magatartásról az élőlényekkel és a környezetünkkel kapcsolatban.

Összességében eredményes évet zártunk, bár az örökbe adások száma visszaesett. Maradt jócskán feladatunk 2013-ra is, hiszen már rendelkezünk egy „örökös tagok” állománnyal, akik gondozása nem kevés pénzbe kerül, de azért, mert ők nem a tündi-bündi kategóriába tartoznak, még élni szeretnének és amíg élnek reménykednek, nekünk pedig mindent meg kell tennünk, hogy a fekete, idősebb, handikeppes kutyák reményei is beteljesüljenek!

Kérjük, támogassa munkánkat adományával, bízzon bennünk továbbra is és a Közhasznúsági jelentéseinket átnézve győződjön meg arról, hogy mi minden pénzt a mentvényeinkre költünk.

SZÁMLASZÁMUNK: 58300196-16660483