2008 – szöveges beszámoló

Ez az év sem múlt el tétlenül. Sajnos egyre több a kóbor, kóborló, nem megfelelően tartott kutya.
Ugyanakkor az örökbe fogadások száma évről évre csökken. Szeretnénk azt hinni, még ha ez természetesen problémát is jelent a menhelyes kutyáknál, hogy ennek oka, hogy az emberek nem ötletszerűen döntenek egy-egy kutya sorsáról, hanem belátják, ha életvitelük olyan, amibe nem fér egy kutya vállalása.

Ebben az évben 117 állatot fogadtunk be, 15 cicát és 102 kutyát. Közülük 93-nak találtunk gazdát. Természetesen hangsúlyozzuk most is, hogy egy állatvédő szervezet munkáját nem az örökbeadott állatok száma határozza meg, hiszen lehet különböző körültekintéssel örökbe adni. Mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy kutyák esetében minden örökbe adásnál meglátogatjuk a családot, ahova az állat kerül. Amennyiben úgy látjuk, hogy nincs biztosítva a kutya gondozása, nevelése hosszú távon, nem tudnak elegendő időt a kutyára szánni, akkor nem hagyjuk ott. Ez számunkra azért fontos, mert a hozzánk bekerült kutyák már sok bizonytalanságnak, bántásnak, nélkülözésnek voltak kitéve, életük végéig szeretnénk nekik biztosítani az otthont.
A neveléshez segédanyagot bocsátunk a gazdák rendelkezésére, ajánlunk néhány könyvet (pl. Kutyatartók kalauza, Hallgass a kutyádra), amelyek nagy segítséget nyújtanak a következetes neveléshez. Természetesen bármikor hozzánk is fordulhatnak problémáikkal, mint ahogy ezt sok esetben teszik is.
Minden kutyát chipezve, (felnőttet) ivartalanítva, jó állapotban adunk csak örökbe ill. ha valami betegsége van, azt természetesen közöljük a gazdával és eldöntheti, hogy ennek ellenére bevállalja-e, tudja-e a költségeket vállalni. Ez inkább a balesetes kutyáknál merül fel, akik a műtét után rehabilitációra szorulnak. Természetesen sokuknak még az örökbe adáskor lelki-rehabilitációra is szüksége van, de ilyenkor jobb egy gazdi mellett szocializálódni,mint egy olyan helyen, ahol jönnek-mennek a kutyák, nincs elég idő mindegyikkel külön foglalkozni.
Továbbra is sok gazda fordul hozzánk segítségért, hogy járuljunk hozzá állataik tartásához, mert nem bírják finanszírozni az orvosi ellátást, néha az élelmezésüket sem. Ők nem felelőtlenül fogadták be ezeket az állatokat, csak mára az anyagi lehetőségeik lényegesen rosszabbra fordultak. Igyekszünk indokolt esetben segíteni, de természetesen a mi keretünk is véges.
Sokkal „megbocsájthatatlannak” tartjuk azt, amikor gazdák hívnak, hogy 6-8 kölyök született, nekik nem kell, vigyük el. Nem tartjuk tisztességesnek, hogy ami megelőzhető lett volna, arra mi költsük a pénzt, hiszen 1-1 alom költsége örökbe adásig közel 60-70 ezer Ft. Ha tudunk ilyenkor is segítünk, de feltétele, hogy a mama kutya ivartalanítva legyen elválasztás után.
Idéntől , és a következő években is a megelőzésre szeretnénk még nagyobb figyelmet fordítani. Ennek érdekében lakókörnyezetünkben nagyszabású ivartalanítási akciót szerveztünk, melynek keretében közel 200 gazdás cica és kutya lett ivartalanítva kedvezményes áron. Ennek a lebonyolításában tevékenyen részt vettünk, hiszen nem mindenki tud még a rendelőbe sem eljutni az állattal. Jövő tavasszal folytatjuk ezt a kezdeményezést, mert csak így ezen keresztül lehet a kóbor állatok számát csökkenteni. Természetesen komoly felvilágosítással értük el ezt a létszámot, megcáfolva az ivartalanításról szóló tévhiteket, elmondva az azzal járó előnyöket.
2008-ban elkezdtünk egy általános iskolai programot: állatvédelmi előadásokat tartunk, a szemléltető eszközeink a kutyák, cicák. Úgy gondoljuk, hogy az állatvédelmi nevelésnek erkölcsi üzenete van. Oktatása azért fontos, mert csak így lehetséges, hogy a felnövekvő generációk tisztában legyenek azzal, hogy az élőlények életét óvni kell, az állatok kiszolgáltatottsága nem adhat okot a bántásukra, ugyanúgy mint az embernél sem. Az erkölcsi hanyatlás általános tendenciája miatt fontos, hogy minél több nevelési területre beépüljön a természet-, az állatvédelem ezen erkölcsi üzenete. Hisszük azt, hogy az állatokkal kapcsolatos bánásmód visszatükröződik az emberek közötti kapcsolatokban. Ha szeretettel gondoskodunk az állatokról és a növényekről, türelmesebbek lehetünk egymás iránt is és ezt már iskoláskorban el kellene sajátítanunk. Ehhez a neveléshez szeretnénk mi is hozzátenni valamit és a visszajelzések szerint pár hasznos gondolatot sikerült átadni a gyerekeknek és nem utolsó sorban jó hangulatban teltek el ezek az órák. Az előadásokat év végén vetélkedővel zárjuk egy-egy iskolánál.
A kötelező chipezés elérése érdekében folyamatos tárgyalásokat folytatunk önkormányzatoknál, sokszor nehezen értik meg az illetékesek, hogy ez akár költségkímélő is tud lenni, hiszen a tulajdonos beazonosítása alapján egyes esetekben (közterületen felügyelet nélkül van a kutya, balesetet okoz, rátámad emberre vagy csak a veszettségi oltása hiányzik) szabálysértési bírság róható ki, nem utolsó szempont az sem, hogy mindenképpen egy út a kulturáltabb állattartás felé.

– Ha szereti a kutyákat, cicákat,
– ha zavarja a kóbor állatok látványa,
– ha azt szeretné, hogy csak annyi kutya szülessen, ahánynak gondos gazdája lehet,
– ha fontosnak tartja, hogy a felnövő generáció tisztelje az életet,

AKKOR TÁMOGASSA MUNKÁTKAT ADÓJA 1%-ÁVAL, ADÓSZÁMUNK: 18705645-1-13
VAGY ADOMÁNYÁVAL, SZÁMLASZÁMUNK: 58300196-16660483

hogy minél több rászorult állaton segíthessünk
hogy lobbizhassunk a kötelező chipezés mellett, elősegítve ezzel a felelős állattartást
hogy ivartalanítási akcióinkat még szélesebb körben meghirdethessük
hogy folytathassuk általános iskolai állatvédelmi előadásainkat

Köszönjük, ha továbbra is élvezzük bizalmát!